A medikusképzés hangsúlyos része az orvos-beteg kapcsolat szabályainak és az empátia fogalmának oktatása. Mégis, napjaink orvoslását szemlélve, évek óta erősödik bennem a gondolat, hogy minden orvosnak kellene „a másik székben is ülnie”. Akkor talán nem, vagy kevésbé fordulnának elő azok a szomorú jelenségek, amelyeket csaknem naponta hallunk. Pl. a sürgősségi (!?) osztályon több órás a várakozás, az elviselhetetlen fejfájást panaszló pácienssel a vérnyomásmérés elvégzése után órákig nem történik semmi (esetleg neurológiai tünete, agyvérzése jó eséllyel lehet), az orvos sokszor a páciens valós vizsgálata nélkül adja ki a dokumentációt stb.
Igen, ismerem! „Az orvosok alulfizetettek (ez igaz), túlterheltek, kimerültek…” Sokszor ez a valóság, de nem ritka, hogy ez csak egy jól felhasználható frázis. Másrészt az orvosi eskü mindenek feletti törvény, amelyet nem lehet időnként, vagy tartósan elfelejteni! Vannak alapvető elvek, amelyeket, ha követnénk, megvalósulhatna az a valaha (remélem, még most is) létező misztikum, ami az orvoslást övezi. Hiszen, csak a legfontosabbat, az életünket tartja a kezében.
1. Az orvos szolgáltat
Egy kollégám hosszan háborgott ezt a megállapítást boncolgatva. Neki ne mondja meg a beteg, hogy mit csináljon. Szigorú értelemben nem is erről van szó. Az orvosi hivatás azonban szolgálat a szó legnemesebb értelmében: az orvos a tudását, energiáját, erőfeszítését a páciens jobbulásának szolgálatába állítja. Aki tisztában van ezzel, és saját értékével, vállalja ezt. Mindenkinek, de az orvosnak mindenképp, kellő alázattal kell viseltetnie a hivatása iránt. Másrészt, az orvos néha valóban élet-halál ura, a páciensnek joga van dönteni a saját életéről – természetesen a belátási képessége teljes tudatában. Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos döntések meghozatala nem az orvos feladata és felelőssége. Az ő tudása kell a megfelelő terápia megválasztásához. Nem a beteg az, aki megrendeli a gyógyszert.
2. Páciens edukáció
Az első és legfontosabb lépés, amelyet „elspórolnak”. Az előző ponthoz illeszkedve, a páciens ennek alapján tudja mérlegelni, melyik kezelési utat választja. Magam részéről erre nagy hangsúlyt fektetek, talán néhány páciens unja is. Fontosnak tartom, hogy tudják, mi zajlik bennük, mik a kimeneteli esélyek, terápiás utak, esetleg várható mellékhatások. Sok páciens szívesen szidja az orvosokat, de a bajban csak tőlük várja a megoldást, akár a csodát is. (Szerinte az orvosnak is hinnie kell a csodában, de csak akkor, ha ő maximálisan mindent megtesz, és ehhez a betegnek is együttműködnie és küzdenie kell!)
3. Konzultációs időpont
Az időpontra érkező páciensek hosszú várakoztatása számomra több, mint nem elegáns. Az érthető, hogy nem percnyi pontossággal kerül be a beteg, de a sokszor órákig tartó várakozás (akár még magánrendelőkben is) súlyos betegek esetén (akár a folyosón állva, mert nincs elég hely) könyörületlenséget mutat. Vagy az, hogy az orvos nárcizmusa miatt a zsúfolt rendelőben fél napot váratja a pácienseket, hogy aztán legfeljebb 5 percig rájuk nézzen (?!). Ez biztosan szemben áll a szakma szabályaival. Egyetlen professzor sem a Jó Isten, hogy egy pillantással gyógyítson.
Folytatás következik.
