Minden orvos találkozik olyan betegekkel, akik azonosítható fizikai okok nélkül panaszkodnak testi tünetekre. Az észlelés mindig bio-pszichoszociális, és a betegségek nem szigorúan fizikaiak vagy pszichológiaiak, hanem inkább a kettő kombinációja. A jó hír az, hogy a tartós fizikai tünetekhez kapcsolódó számos tényező pozitívan befolyásolható. Ez a cikk 2. része.
Mit tehetnek az orvosok?
A funkcionális fizikai panaszokkal küzdő betegeket kezelő orvosok a következő három fő szempontra összpontosítsanak:
- Vegyék figyelembe a szubjektív élményt. A pszichológiai aspektus minden betegségben releváns. Mindig kérdezzük meg: „Hogyan birkózik meg a tüneteivel? Milyen elvárásai vannak a jövőre nézve?” Ha például egy beteg hetek óta hátfájdalmat érez, úgy érzi, hogy egyre rosszabb lesz, és úgy véli, hogy többé nem lesz képes dolgozni, ez jelentős prognosztikai tényező. Az ilyen beteg kisebb valószínűséggel tér vissza a munkába, mint az, aki bízik a gyógyulásában.
- Kommunikáljon tudatosan. Ahogyan az orvosok kommunikálnak a betegekkel a tüneteikről, az döntő fontosságú.
- Kezelje egyben a testet és az elmét. A terápiában nincs vagy-vagy. Például a gyógyszerek segíthetnek az irritábilis bél szindrómán (IBS), de a pszichoterápiás intézkedések is – anélkül, hogy azt sugallanánk, hogy az állapot tisztán pszichológiai. A mozgásterápia bebizonyíthatja, hogy a fájdalom nem fokozódik a mozgással, így pozitívan megváltoztathatja a beteg elvárásait és csökkentheti a tüneteket.
Az orvos eszköztára
A Lancet folyóirat eClinicalMedicine című szaklapjában tavaly közzétett norvég tanulmány bizonyította, hogy az orvosilag megmagyarázhatatlan fizikai tünetek (MUPS) kezelésében az ilyen megközelítés hatékony az általános orvosi gyakorlatban.
A vizsgálatban 541 MUPS-ben szenvedő beteg vett részt egy randomizált vizsgálatban. Összesen 10 klaszterben 103 háziorvost osztottak két csoportra. Az egyik csoport 11 héten keresztül használta a terápiás eszközt (ICIT), míg a másik csoport a szokásos kezelést kapta.
Az ICIT-t, egy kognitív-viselkedésterápián alapuló strukturált kommunikációs eszközt, a tanulmány vezető szerzője fejlesztette ki.
A vizsgálatban részt vevő betegek két vagy több kezelést kaptak háziorvosuktól, és az eredményeket egyénileg értékelték. Az elsődleges eredmény a betegek által jelentett változás volt a funkció (a tünetek és az életminőség tekintetében), amelyet a beteg globális benyomása a változásról (Patient Global Impression of Change) alapján mértek. A másodlagos végpontok közé tartozott a munkaképesség.
A beavatkozási csoportban a betegek 76%-a (n = 223) tapasztalt jelentős általános javulást a funkció, a tünetek és az életminőség tekintetében, szemben a szokásos ellátásban részesülő kontrollcsoport 38%-ával (n = 236). 11 hét elteltével a betegszabadság 27 százalékponttal csökkent a beavatkozási csoportban (52,0-ról 25,2-re), míg a szokásos ellátást kapó csoportban csak négy százalékponttal (49,7-ről 45,7-re).
Az ICIT az alapellátásban jelentős javulást eredményezett a kezelési eredményekben és a betegszabadság csökkenését a MUPS-ben szenvedő betegek esetében.
Felülvizsgálat alatt álló iránymutatás
A gyógyszerek önmagukban gyakran nem képesek megfelelően enyhíteni a tartós fizikai tüneteket. A „Funkcionális fizikai panaszok” című S3-irányelv különböző alternatív terápiákat sorol fel, mint például a jóga és a pszichológiai beavatkozások.
A kutató csoport jelenleg felülvizsgálja ezt az iránymutatást, amelynek fő iránya a holisztikus szemlélet kialakítása kell legyen.
