A koronavírus és az ellene való védekezés módja egyaránt nagy megterhelést jelent a lelki egyensúly megőrzése szempontjából. Elárasztanak bennünket az információk, amelyek között elég nehéz eligazodni. Sokan hánykolódnak a végletek között: vannak, akik tagadják a veszélyt és nem akarnak szembesülni vele (csak egy kis megfázásról van szó stb.). Az ellenkező pólus hívei viszont akár a zombi apokalipszis bekövetkeztéről beszélnek, és a mindenáron túlélés érdekében megszállottan halmoznak fel eszközöket, finomítják a stratégiákat.
Sajnos, az eddig ismert adatok nem kongruensek, számos kérdésre nem tudnak biztos választ adni. Ez pedig a belső feszültség növeléséhez, bizonytalansághoz vezet. A járvány kezelésére kidolgozott modellek által szimulált megoldási utak sem egyértelműek. A jövőkép mindenképpen veszteséget hordoz. A léleknek pedig a feszültségtűrés jelenti a legnagyobb kihívást, hogy ne törjön össze.
„Szerencsére” sok jó tanács is adatik, önjelölt és felkért szakértők halmoznak el ajánlásokkal. Ezek még az utóbbiak esetében is gyakran zavarosak. Például, az optimizmus 50 életév felett növeli a halálos kimenetel kockázatát vagy a túlélési tartalékot felhalmozók pánikbetegek stb. A pánikbetegeim legkevésbé sem szoronganak az éhhalál miatt, sőt furcsa módon a járvány veszélyét eléggé reálisan kezelik. A felhalmozó reakció inkább a személyiségstruktúra következménye.
Tény, hogy ami most zajlik az többségünknek új, ismeretlen élethelyzet. Vagyis, az eddigi problémamegoldási módszereink nem elégségesek, újakat kell kidolgozni: KRÍZIS van! Ez pedig az egészséges léleknek is kihívást jelent, átmenetileg biztosan sebezhetővé teszi! Ami a megküzdést nehezíti:
- A biztos veszteségek tudata,
- Bizonytalanság, a megválaszolatlan kérdések miatt,
- Az alapvetően tehetetlenség érzése.
Ez utóbbi a védekezési akciók esetében tovább fokozódik: bármilyen mértékű korlátozottság, bezártság súlyosbíthatja.
Folytatás következik.
