Néhány éve korán köszöntött be a napsütéses, meleg tavasz. Én pedig megint napi kb. 10 órát dolgoztam, így ehhez kellett igazítani a napi sportolást. Elindultam hát egyedül, csaknem hajnalban futni. Kora tavasz volt, éppen csak ébredezett a természet és a város is. Egyedül futottam a Duna-parton, még nem kelt fel a nap, de csicseregtek a madarak. Énekelt a fekete rigó! Egyszerűen jó volt!
Az ezt követő hetek, hónapok szinte folyamatosan újabb ajándékokat hoztak. Elkezdtek rügyezni a fák, majd’ minden virágba borult. Szinte hetente más színekben gyönyörködhettem és illatok árasztották el a levegőt. Már meg tudtam különböztetni a különféle madarak hangját, akik versengve énekeltek.
A nyár beköszöntével, a hőséget elkerülendő, még koraibb lett az indulás. Élveztem a csendet, az egyedüllétet, az időnként körülöttem totyogó vadkacsákat. Kora tavasztól, késő őszig futottam heti 3-5 alkalommal, átlag 10 km-t. De télben, hidegben, esőben nem tudtam elképzelni a kinti futást, maradt a futópad. Itt lépett be az életünkbe a COVID-19 vírus és zártak be az edzőtermek. Nem volt más választás, a márciusi hóeséses napon elindultam. A hópelyhek az arcomra és a hajamra dermedtek, de a futástól kimelegedtem és egészében élveztem!
Így lett, hogy immár voltak hónapok, amikor minden nap futottam. A futás és én … összeszoktunk. És hozott más örömöt is. Van egy stabil csapat a futóknál, akik között láthatóan ultra futók is találhatók. Bevettek maguk közé. Ismerősként üdvözöljük egymást, „barátaim lettek”, bár sose váltottunk egy szót se. És vannak elsőbbek az egyenlők közül: akikkel már messziről mosolygunk, akiket csodálok, mert azt hiszem, hogy könnyedén kocognak, miközben 4:40-es tempót futnak. Ráadásul az egyik szakértő megdicsért, hogy szépen és gyorsan futok.
Most ismét tavasz van, néhány fán már pattannak ki a rügyek, egy-egy virágzik is és sétálgatnak a vadkacsák. És én újra futok. Reggel, amikor sokszor szürkületben indulok, hazafelé süti az arcomat a felkelő nap és sugarai megcsillannak a Dunán. A feketerigó előbb óvatosan, aztán egyre harsányabban énekel. Az utolsó km pedig a jutalom: bele lehet mindent adni, hogy legyőzzem az órát. És elönt a szabadság! Mert futni jó. Akkor is, ha reggel ólomból van a lábam, amikor kerülget az émelygés és problémák nyomasztanak.
A végére kitisztulnak a dolgok: béke és egyszerre energia áraszt el. A gondok jönnek és mennek ugyan, de van valaki/valami, amiért minden nap érdemes küzdeni. Mert vannak örök értékek! Az élet pedig egyszeri, megismételhetetlen és alapjában gyönyörű… Futni jó!
„De a crossfit az igazi!” 🙂
