A szerelemről mindenki beszél, de teljességében csak nagyon kevesen élik át. A legtöbben a „van-e értelme az életnek” kérdésre a „szerelmet” válaszolják. De lehetünk-e egyfolytában szerelmesek? Ha a szerelem adja csak az élet értelmét, akkor sokszor életveszélyben lennénk. Ki-mit keres a szerelemben?
Alapvetően két módon köszönt be a szerelem az életünkbe: (1) villámcsapásszerű, amikor fejünkre esik a tégla; (2) társunkat értékei alapján fokozatosan, egyre mélyebben szeretjük meg, így fejlődik a szerelem. A többség az első variációt köti a szerelem gondolatához, pedig az nem az érett személyiségek jellemzője. Az ilyen típusú szerelmes gyakran az „agyrázkódás” elmúltával hálát ad a sorsnak, hogy nem teljesedett be az érzés. Ha pedig beteljesedik, akkor sok buktató és kínlódás kíséri a kapcsolatot.
Sokféle ok miatt akarnak az emberek szerelmesek lenni. A gyakran emlegetett biokémia általában a testi vonzalmat, a szexuális vágyat jelenti, de a szerelem kezdeti szakaszában az agyban képződő fenil-etil-amin nevű hormon adta eufóriát is érthetjük rajta. Ez a kémiai változás kb. 2 év alatt átalakul, így szokás mondani, hogy a szerelem múlandó. Az lenne a megoldás, hogy folyton cserélgetjük a tárgyát, 2 évente új partner után nézünk?
Önértékelési zavar
Vannak, akik egyedül nem tudják elképzelni és megszervezni az életüket, ezért vágynak a szerelemre, így remélve biztonságot. Ilyenkor az önértékelési zavar gyógyítását adja az érzés, vagy túlzóbb fokban az önimádat lehetőségét. A nárcisztikus szerelem arra vágyik, hogy imádják, halmozzák el rajongással; keresi az a szemet, amelyben tökéletesnek láthatja magát.
Már az ismerkedéskor gyakori hiba a kellő önismeret hiányosságából adódó túlzott izgulás: elég jó vagyok-e neki, tetszem-e? Pedig érdemes lenne arra is figyelni, hogy ő elég jó lesz-e nekem, az elvárásaimat kielégíti-e? A „túlságosan szeretők” (pl. elég jó vagyok-e hozzá) gyakran esnek csalódásba, mert nem mérik fel, hogy valójában kit választanak szerelmük tárgyául. Ez a típus a nőkre jobban jellemző.
A férfiak hasonló indíttatásból sokszor konkrét ideált hajszolnak: az éppen csak felnőtté váló, manga szemű, törékeny „kislányt”. Ezek a lányok az elképzelésük szerint még tapasztalatlanok (nem kell igazán teljesíteni náluk), szexuálisan is érintetlenek (nem baj, ha hiányos a szexuális kultúra), és jobban lehet birtokolni őket. Ez a megközelítés alapvetően hiányolja a szerelem talán legfontosabb faktorát, az altruizmust. Egészséges kötődésre reményt sem ad!
A szerelem érzése csakugyan irigylésre méltó, mert rengeteg energiát szabadít fel, személyiség-fejlesztő, boldoggá tesz. Az eufória főképp a kezdeti szakaszban intenzív: a kellemes bizsergés már a partner látványától is megjelenik, ilyenkor pillangók repkednek a hasunkban. Ez bizony a drogszerű hatás, ami természetszerűen csillapodik idővel. Akik azonban ezt a tudatmódosítást keresik, azok csak eszközül használják a partnert, és annak személyétől függetlenül, időről-időre tovább fognak lépni. Mindig lehet jobb alapon soha nincs elköteleződés, és soha nincs egy lelki nyugalmat is adó kiteljesedés.
Folytatás következik.
