A stressz az élet kiküszöbölhetetlen része, egy hirtelen fenyegető inger, amely az egyént megküzdésre készteti: harcolj vagy menekülj. Hatására az agyból jövő impulzusok a mellékvesekéregben hormonválaszt indítanak, amelyek hatására a pupilla kitágul, gyorsabban ver a szív, megemelkedik a vérnyomás, gyorsul a légzés, megfeszülnek az izmok stb., vagyis minden a maximális erőkifejés szolgálatába áll. Ősidők óta ez biztosította az életben maradásunkat. A modern világban azonban ez a rendszer gyakran szinte folyamatos aktiválódásba kerül és „ál-riasztások” is beindíthatják.
Életünk során mindannyiunkat kisebb-nagyobb mértékben érnek olyan élmények, amelyeket minden ember veszélynek él meg. Ezek lehetnek pl. földrengés, baleset, árvíz, egyéb katasztrófa helyzetek vagy hosszan tartó, rendkívüli életterhelések – pl. háború, gazdasági válság, munkanélküliség stb.
Stresszhelyzet
A stresszhelyzet veszélyessége attól függ, hogyan értékeljük a kiváltó helyzetet, milyen a teherbírásunk, tűrőképességünk és megküzdési stratégiánk. Vagyis hogyan kezeljük a folyamat során keletkező érzéseinket, félelmeinket és indulatainkat. Találunk-e megoldást a problémára vagy megbénulunk és tehetetlenül beszorulunk a nyomasztó helyzetbe. A kiváltott ártalom esélyében fontos faktor a stressz időtartama. A heveny stressznél mindig veszélyesebbek az elhúzódó, tartós feszültséget jelentő helyzetek. Ezek csaknem mindig megbetegítő hatásúak, hacsak nem tudunk valami értelmet adni neki, és találunk rá megoldást.
Tulajdonképpen, a stressz az, amit mi magunk annak minősítünk. Létezik jó stressz, ami mozgósít: szabadságérzetet okoz, „van mit tennem”. A rossz stressz a fenyegetettség, a veszteség és tehetetlenség élményét jelenti.
Napjainkban, az ún. „szuper-stressz” korszakában élünk. Ezt a megállapítást vitatók szerint az ősembernek többször kellett élet-halál harcot vívnia. Ez igaz ugyan, de az őskorban sokkal hosszabb regeneráló, ingerszegény periódus telt el a vészhelyzetek között. Ma csaknem állandóan, egyszerre többféle inger bombázza az idegrendszert (sziréna, lárma, piros lámpa, stb.), s ezek nagy része nem is tudatosul, de a szervezetet ugyanolyan stressz-reakcióra készteti. A folyamatos készenlét pedig idővel kimerüléshez vezet, s az adott egyén legkisebb ellenállású szervén megjelennek a civilizációs betegség jelei.
Ha a stresszre adott válaszreakciót követően nem oldódik meg a helyzet, továbbra is fennáll a stressz-állapot és veszély, akkor a szervezet előbb az ellenállás, majd a kimerülés állapotába kerül.
A stresszoroknak nem kell nagyon látványosnak lenni, a tartós, alattomos, hétköznapi stresszek ugyanúgy megbetegíthetik a szervezetet, mert a hiábavaló feszültségtől a szervezet kimerül.
Ma már számos vizsgálat bizonyította, hogy a stressz hormonok befolyásolják az immunrendszer működését, még pedig gyengítik azt. Így olyan lelki zavarok, amelyek kapcsolatosak a tartós stresszel egyben az immunrendszer gátolt működéséhez is vezetnek. Depressziónál a szomorú reménytelenség olyan biokémiai változásokat indít el, amelyek az immunrendszer elsősorban ún. sejtes aktivitását rontják. Tehát, a lelki beteg könnyebben betegszik meg különböző testi betegségekben, akár egyszerű vírusfertőzésben is.
A legnagyobb veszélyt a sorozatos, mindennapos kellemetlenségek és kudarcok jelentik az ún. pszichoszomatikus betegségekre. A fogalom azt jelenti, hogy a lelki terhek hatására a szervezet testi betegséggel reagál. Ilyen pl. a gyomorfekély, vastagbélgyulladás, asztma, szívkoszorúér betegségek, stb. A legveszélyesebb megbetegítő stresszek a megoldatlan lelkiállapotok, főképp a tartós negatív érzelmek, mint a harag, gyűlölet és bűntudat.
A stressz tünetei lehetnek fizikai, mentális, érzelmi és viselkedésbeli vonatkozásúak is. A krónikus stressz egészségkárosító hatása olyan magatartásformákon keresztül is megvalósulhat, mint az alkoholfogyasztás, túlevés, dohányzás, droghasználat. Közös bennük, hogy rövidtávon látszólag csökkentik a feszültséget, hosszabb távon azonban egészségkárosító hatásuk van. Ezeket a magatartásformákat éppen aktuális stressz-oldó funkciójuk miatt nehéz megváltoztatni mindaddig, míg az egyénnek nincsenek alternatív konfliktuskezelő, feszültségoldó stratégiái. A szükséges életmódváltás csak akkor tartható fenn eredményesen, ha az nem áldozat, hanem öröm is.
Stressz és szorongás
Ami fenyegető, szorongató, rossz lelki állapotot okoz, azt stresszesnek szokás nevezni. Az ilyenkor megélt szorongás azt jelzi, hogy valami nincs rendben. Tárgy nélküli, diffúz, kínzó félelmet jelent. Szorongás és hangulati ingadozás az élet szükséges velejárója, hasznos jelző funkciót tölt be és hiánya kórjelző lehet: figyelmeztet a veszélyre és mozgósítja a szervezetet a megküzdésre. Hatására az idegrendszer és a test maximalizálja energiáit, hogy harcoljon, vagy elfusson. Ha azonban a szorongásos rendszer túl érzékeny, „öngerjesztővé” válik, és nem segíti, hanem bénítja az életet, uralja és lehetetlenné teszi a mindennapokat.
A szorongás, mint tünet uralkodhat az idegrendszeri folyamatokon és ezáltal a testi működésen. Mindennapi jelenség a vizsgahelyzetben való leblokkolás, ilyenkor debilizáló szorongásról beszélünk. Létezik facilitáló formája is, amikor rendkívüli teljesítményeket tud előidézni teljesítmény helyzetben. Kiválthat inadekvát magatartásformákat is, ennek látványos formája a kényszerbetegség.
Folytatás következik.
