Az új kutatások megkérdőjelezik az antidepresszáns kezelésre adott betegválasz értékelésének bevett módszerét, és kiterjesztik a „reagáló” és a „nem reagáló” fogalmát. A kutatók több mint 800, major depressziós zavarban (MDD) szenvedő, részleges kórházi programban részt vevő beteget értékeltek. A betegek kérdőíveket töltöttek ki a depressziós tünetekről, valamint az életminőségükről.
Bár a depressziós tünetek alapján kevesebb mint 40%-ot soroltak a kezelésre reagálónak, a depresszió elmúlását mérő kérdőív alapján. Kétharmaduk megfelelt a reagáló kritériumoknak a beteg általános javulását értékelő és az élettel való elégedettséget mutató skálák szerint.
A betegek jelentős része lényeges javulást jelzett vissza az életminőségük területén, annak ellenére, hogy a depresszió tünetei a fenti skálák szerint nem feltétlenül javultak 50%-nál nagyobb mértékben. A tanulmány online jelent meg az Annals of Clinical Psychiatry című folyóiratban.
Mi a legjobb eszköz?
A kutatások a depresszió javulását jellemzően a tünetek csökkenésével arányosítják. A tünetcsökkentés azonban, bár fontos, a depresszió kezelésének csak az egyik összetevője. Az általános funkció, az életminőség és az élet stresszorainak kezeléséhez szükséges képesség javítása ugyanilyen lényeges.
A mérési eszközök lehetővé teszik a páciensek állapotának számszerű dokumentálását is, és segítenek megérteni és felismerni a javulást, de alapvetően egy leegyszerűsített képet adnak. Egy többdimenziós kérdőív, amely a tünetek mellett a működőképességet, a életminőséget és a megküzdési képességet is értékeli, nagyobb valószínűséggel tükrözi a betegek kezelési céljait, mintha csak a tüneteket mérné. A legkomplexebb képet az orvosi szaktudás, tapasztalat és figyelem tudja nyújtani.
„Elég jobb”
A tünetorientált értékelő skálák használata a depresszióra adott válasz mérésére az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) megbízásából ered, hogy megállapítsák, hogy egy klinikai vizsgálatban tesztelt gyógyszer jobb-e a placebónál. „De már régóta felmerült a kérdés, hogy ezek az emberek valóban jobban vannak-e, tünetileg talán javulást mutatnak, de vajon valóban jobbnak érzik-e magukat?
Véleményem szerint, bár a tudományos vizsgálatokhoz alapvető elvárás és sok tekintetben hasznos is a különböző skálák használata, alapvető tévedések következhetnek, ha csak a tesztek pontértékeire támaszkodunk. Az alapos klinikai vizsgálat és az adott szakember komplex tudása sokkal megbízhatóbb forrás a beteg állapotának megítéléséhez.
Egyes betegek nem érnek el teljes remissziót. Ha 100%-os tünetmentességet nem is lehet elérni, fontos, hogy elég jól legyen a páciens ahhoz, hogy működjön az életében, dolgozni menjen és javuljon az életminősége. A beteg állapotát követő tesztek és az antidepresszánsok hasznossága, sok esetben nem hoznak maximális eredményt, de „ahol ezek végződnek, ott kezdődik az igazi klinikusi munka.” Kiegészítő terápiák további jelentős fejlődést adhatnak.
